Hol és miért nő a népesség száma?

Egy ország népességének száma az élve születések és a halálozások számától, valamint a vándorlási különbözettől függ. A népességszám változásának egyik meghatározó tényezője a természetes szaporodás (vagy természetes fogyás), azaz az élve születések és a halálozások számának különbsége, amit általában ezer lakosra vetítve, ezrelékben (‰-ben) adnak meg. Az ezer lakosra vetített értékeket születési arányszámnak és halálozási arányszámnak nevezzük. A másik tényező, a vándorlási különbözet, a bevándorlások és a kivándorlások számának különbsége.
A gyűjtögetéssel, vadászattal foglalkozó őseink csak állandó vándorlással tudták biztosítani a létfenntartáshoz szükséges élelmet. A népességszám növekedése rendkívül lassú volt. A változást a földművelésre való áttérés, és az ezzel együtt járó letelepedés jelentette Kr. e. 10 000 körül. Az állandó települések, a földművelés, az állatok háziasítása sokkal biztonságosabbá tette az élelmiszer-ellátást. Ez pedig a természetes szaporodás növekedésével, a népességszám lassú gyarapodásával járt együtt. A Kr. u. 1. században mint­egy 130 millióan élhettek bolygónkon.
Az ipari forradalom hatására javultak az életkörülmények, a közegészségügyi ellátás, fokozatosan csökkent a gyermekhalandóság, nőtt a várható élettartam. Ez pedig a népességszám ugrásszerű emelkedésével járt (elsősorban Nyugat-Európában), amelyet első demográfiai forradalomnak, vagy más szóval népességrobbanásnak nevezünk.
A 20. század második felében, a fejlődő világban a javuló életkörülmények, az egészségügyi ellátás fejlődése a halálozások számának jelentős mértékű csökkenésével járt. Fokozatosan csökkent a csecsemőhalandóság is, amit azonban – az ipari forradalom Európájához hasonlóan – nem követett a születések számának mérséklődése. Az addig nem tapasztalt mértékű népességszám-növekedést, népességrobbanást második demográfiai forradalomnak is nevezzük (1.1.).

A demográfiai átmenet

A születések és a halálozások történelmi léptékű változását a demográfiai (népesedési) átmenet modellje írja le (1.6.). A modellt demográfusok dolgozták ki a 19. és 20. század nyugat-európai népesedési trendjei alapján. A modell azon a feltételezésen alapul, hogy a születési és a halálozási arányszám a gazdasági fejlettséggel párhuzamosan változik.
A legtöbb ország eltérő időszakokban, de végighaladt a demográfiai átmenet egyes szakaszain. Ugyanakkor számos példát találunk, amikor háborúk, halálos betegségek, az egészségügyi rendszer jellemzői, az állami családpolitika, kulturális vagy más okok hatására az országok népesedési pályája eltért a modelltől.

Nagy népességtömörülések

A népesség területi eloszlásáról a népsűrűség tájékoztat, ami az 1 km${}^2$-re jutó lakosok számát fejezi ki. Földünk átlagos népsűrűsége: 53 fő/km${}^2$, ez azonban nagy különbségeket takar.
A népsűrűség a lakosság területhasználatának mértékére is utal. Minél nagyobb a népsűrűség, annál kisebb terület áll rendelkezésre, annál fontosabb a hatékony gazdálkodás a területtel.
A legnagyobb népességtömörülések a természeti adottságok és a társadalmi-gazdasági folyamatok együttes hatására alakultak ki. A földi népesség területi eloszlását megvizsgálva jól kirajzolódik három nagy népességtömörülés: Ázsia déli és keleti partvidéke, Nyugat-Európa, az USA atlanti partvidéke és a Nagy-tavak déli előtere.

Vándorló milliók

A népesség területi eloszlását a természetes szaporodás mellett befolyásolja a népesség vándorlása (a migráció). A migráció az emberiség létével egyidős: a Föld benépesülése nem történhetett volna meg vándorlás nélkül. Jelenleg nagyjából a világ népességének 5%-a él más országban, mint amelynek az állampolgára.
A világgazdaság folyamatos átszerveződésével a vándorlási irányok is átalakulnak. Európában csak az elmúlt 60 évben haladta meg a bevándorlások száma a kivándorlásokét, korábban a kontinens nagy népességkibocsátó térség volt.
A vándorlás az országhatárokon belül is maradhat: idetartozik a vidéki térségekből a városokba való áramlás, vagy a háborúk és természeti katasztrófák miatt más országrészekbe való elköltözés.
A népesség mozgásának sajátos típusa a napi vagy heti rendszerességgel (pl. iskolába vagy munkahelyre) történő utazás. Ezt nevezzük ingázásnak. Az ingázás országhatárokat is átléphet.