Konfliktusos dráma

Az Antigoné egészén végighúzódó alapkonfliktus a dráma cselekményének kezdetén már adott: a kar bevonulását megelőző előbeszédben (görög szóval: prologoszban) Antigoné Kreón rendeletét és saját válaszát eldöntött tényként közli Iszménével. A tragédia viszonyváltásait ettől kezdve ez az ellentét határozza meg, így az Antigoné a konfliktusos drámák típusába tartozik.

A konfliktus három jelenetben, késleltető szerepű betétek (pl. Antigoné búcsúja) közbeiktatásával bomlik ki, s jut el a feszültség tetőpontját jelentő krízisig. Mindhárom jelenet kulcsszereplője a fokozatosan magára maradó Kreón, akinek a közösségben betöltött szerepük szempontjából egyre komolyabb vitapartnerekkel kell szembenéznie. Először Antigonéval, aki, noha királyi család sarja, nőként nem számít teljes jogú polgárnak (Kreón ezt kíméletlenül ki is használja: „míg én élek, nem lesz asszony itt az úr” – szögezi le); másodszor Haimónnal, aki férfiként és fiaként joggal számít a meghallgattatásra, de hasonlóan személyeskedő ellentámadással találkozik („Csak nem fogunk öreg korunkra még ilyen / Ifjú legénykétől tanulni bármit is?”); végül Teiresziasszal, aki isteni és emberi szféra közti közvetítőként, isteni titkok tudójaként megkérdőjelezhetetlen tekintélynek örvend. Az Antigoné tehát egész a fordulatig, a vak jós kinyilatkoztatásáig a fokozás alakzatára épül – a kezdetben észszerűen érvelő Kreón jelleme, ebből fakadó tragikus tévedése ebben az alakzatban lepleződik le.

A király a Teiresziasszal vívott szópárbajban teljesen elveszíti önuralmát, s uralkodói tekintélye védelmében immár a nyílt istenkáromlásig jut: „eltemetni őt soha / Nem fogja senki, akkor sem, ha szent sasok / Jönnének őt Zeusz trónjához ragadni fel.” Törvényét az istenekkel szemben is abszolútnak tételezi, így elbizakodottságában a gőg (hübrisz) bűnébe esik. Jellemző, hogy vitapartnerei igazát a jós távozása után sem ismeri el, inkább a kényszerre hivatkozik, személyes felelősségét egyelőre elhárítja: „Borzadva látom, hogy legbiztonságosabb / A fennálló törvényt halálig védeni.”

• Fogalmazd meg saját szavaiddal, mit jelent a konfliktusos dráma fogalma!
• Jellemezd a fentiek alapján Kreónt! Mi az a tragikus tévedés, ami a három vitajelenetben megakadályozza a valódi párbeszédet?

Érvek és ellenérvek

Kreón első monológjában tudatosan megalkotott programmal (sőt: uralkodói arculattal) lép alattvalói elé. Beszédének hívószava a haza („aki / A város ellenségének mutatkozik, / Az én barátom nem lehet”) és az igazság („míg én itt vagyok, / A jók jutalma bűnös kézre nem kerül, / S ki jó szívvel van városunk: hazánk iránt, / Azt életében s holtában megtisztelem”) – szigorú rendeletét is ebben a szellemben alkotja meg. Az új uralkodó tehát jó királyként lép színre, tragikus vétsége tulajdonképpen nem maga a rendelet, hanem ezzel kapcsolatos hajthatatlansága, belátásának – a királyi méltóság félreértésével kapcsolatos – hiánya. (Kreón megítélésében egyébként érdemes azt a tényt is figyelembe venni, hogy nem először uralkodik Théba felett. Eteoklész és Polüneikész felnőtté válásáig ő követte Oidipuszt a trónon, de a testvérek jogát az uralkodásra sosem vonta kétségbe. Most sem megragadta a hatalmat, hanem az jog szerint rászállt. Egyszerűsítésnek tűnik tehát az a megközelítés, hogy viselkedése hataloméhségével, netán egyenesen „zsarnoki hajlamaival” magyarázható.)

Antigoné vele szemben a testvéri szeretetre („Bizony dicsőbb nevet nem is szerezhetek, / mint avval, hogy testvérem eltemettem én”) és az örök isteni törvényre hivatkozik („Parancsaidban nem hiszem, hogy oly erő / Lehet, mely engem istenek nem változó / Íratlan törvényét áthágni kényszerít”), a későbbiekben pedig – Kreón makacsságával szembesülve – a zsarnokság ellen emel szót.

Kettejük vitájában ugyanakkor Kreón eleinte józansággal érvel – a következő jelenetben pedig még egyszer összefoglalja rendeletével és uralkodói jogkörével kapcsolatos nézeteit – ezúttal már Haimónnak. Érvelése világos és megalapozott: 1. Antigoné megszegte az uralkodói rendeletet; 2. a nép nem érheti hazugságon királyát; 3. egy rokontól – még sokkal inkább, mint egy idegentől – nem tűrheti a rendbontást; 4. hiszen csak az lehet igazságos a közéletben, aki otthon is helyt tud állni; 5. a király szavát követni kell, még ha jogtalan is (!); 6. a fejetlenségnél ugyanis nincs veszélyesebb a városra nézve.

Különösen érdekes, hogy Kreón nyitva hagyja tévedése lehetőségét, következésképpen makacssága nem pusztán önzésére vagy zsarnoki hajlamára, hanem az uralkodással kapcsolatos elveire vezethető vissza. Érveléséből világossá válik: Antigonénak nem azért kellett volna engedelmeskednie, mert ő Kreón, hanem azért, mert ő a király. Hiába azonban minden logika, a kristálytiszta ráció egyszerűen kevés, hogy felmérje Antigoné és Haimón álláspontjának talán legerősebb motivációját: a természetes emberi érzelmeket. Ezzel magyarázható, hogy a két vita valójában látszólagos, a partnerek ugyanis nem egy nyelvet beszélnek.

Ezzel szemben a közvélemény, a polgárok szava, Haimónnak a dráma eredeti hallgatósága számára bizonyára különösen fontos érve, valamint isteni és emberi törvény feszültsége, amelyre Antigoné (s később Teiresziász) hivatkozik, a ráció nyelvén is kétségbevonhatatlan. A görögök hite szerint a temetetlen holtnak nincs helye a túlvilágon, lelke viszont az alvilág isteneit illetné, a végtisztesség megadása így nem csupán az emberi erkölcs, a közösség ősi törvényei, de az istenek tisztelete szempontjából is fontos. Nem csoda, ha a távolságtartással ábrázolt, ingadozó és gyáva tömeg, a thébai vének kara is tartózkodik attól, hogy közvetlenül részt vegyen a rendelet végrehajtásában („Ilyen teherhez ifjabb vállakat keress”). Hogy Kreón ezekre az érvekre sem hallgat, vagyis végül mégis hátat fordít az észszerűségnek, elsősorban uralkodói tekintélyének korlátolt értelmezésével magyarázható.

• Miért nem érti a logikusan gondolkodó Kreón Antigoné és Haimón szempontjait?
• Miért volt különösen fontos a közvélemény a dráma eredeti nézői számára?

Antigoné(k)

„Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb” – ezzel a két sorral kezdődik az Antigoné és Kreón vitáját megelőző álló kardal, amely valószínűleg a legismertebb Szophoklész-részlet. A kar szerepe az antik drámákban meglehetősen összetett. Megvilágítja a drámai cselekményen kívül történt eseményeket, véleményt formál, és dalaival intenzív párbeszédet alakít ki a színpadi történésekkel. Nagy jelentősége van annak, hogy Haimón távozása után a kar a legyőzhetetlen Erószról énekel, mint ahogy annak is, hogy a cselekmény egyik legfeszültebb pontján a fenti sorokkal kezdi énekét.

Szophoklész nem fogalmaz olyan egyértelműen, mint Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása, a leggyakrabban idézett magyar változat. (A kiemelt idézetek az ő fordításából származnak.) Az általa használt szó (deinosz) roppant ellentmondásos, jelentése lehet rendkívüli, különös, furcsa, hatalmas, erős, rossz, gyászos, rettenetes, szörnyű, félelmetes, veszélyes. A kardal hatása nem kis részben azon alapul, hogy az emberi természet összetettségét képes bravúros tömörséggel megragadni. Az Antigoné és Kreón közötti konfliktus előhangjaként olvasva a himnikus szöveg a helyzet összetett voltára, az ítéletek viszonylagosságára mutat rá. A kardal tartalma egyik szereplőre sem vonatkoztatható egyértelműen, vagy másként szemlélve: mint emberekre, mindkettejükre egyformán érvényes.

Mindazonáltal kétségtelen, hogy az Antigoné egyik lehetséges olvasatában a hősnő rendíthetetlen erkölcsi tisztasága testesíti meg a deinosz pozitív jelentéseit. Tette messze túlmutat a testvéri szereteten, hiszen Polüneikész jelképes eltemetésével valójában az abszolút, isteni rendet képviselte egy olyan tragikus helyzetben, melyben ez az alapvető érték megkérdőjeleződött, és csak pusztulása által válhatott újra mindenki számára nyilvánvalóvá. Antigoné halála ezt a feszültséget oldja fel; Kreón erkölcsi vereségével egy egész világrend áll helyre.

Egészen más megvilágításba helyezi a drámát a sors szerepének tekintetbevétele. Ebben a megközelítésben Antigoné tettét a családját sújtó végzet diktálja, és Kreón rendelete is csupán eszköz a sors kezében. Így Antigoné hősiességéről az ember általános kiszolgáltatottságára kerül a hangsúly, a dráma jelentése tehát gyökeresen átalakul, világ- és emberképe összehasonlíthatatlanul komorabbá válik.

Értelmezési lehetőségek

Az Antigoné című tragédia sokrétű kérdésfeltevése révén számos értelmezési lehetőséget kínál. A zsarnok Kreón a mindenkori diktátorok megtestesítője, aki a tapasztalaton túli, örök erők ősi parancsait saját emberi rendelkezéseivel helyettesíti. Hatalmi rendszerét önmagában képtelen volna fenntartani: e cél érdekében tisztességtelen eszközökkel működtetett erőszakszervezetekhez, őrökhöz folyamodik. Az önkényuralmi rendszerek kiszolgálói között mindig különböző motivációjú embereket találunk: vannak, akiket zsarolással, másokat jutalmazással állítanak szolgálatba. Az elnyomórendszereknek minden történelmi korban voltak és vannak erkölcsi alapú ellenzői. Az ő sorsuk gyakran a megdicsőülés, a kényszerű mártírhalál. A darab befogadói minden szereplő tükrébe belenézhetnek és saját elvi állásfoglalásra kényszerülnek. Így válnak lelkiekben gazdagabbá, mint amilyenek a befogadói folyamat előtt voltak.